10. fejezet: Mentőakció

Sziaszok!

Hírdetés következik!

Új blogot kezdtem írni. A címe: A bad girl's life

Ez is Csj fanfiction. A prológus már fent van, és lehet hogy az első fejezet ma vagy holnap felkerül. Attól függ hogy a tabom megjavul-e.

A bad girl's life

U.I.: Vért izzadtam ezzel a résszel, hogy ilyen hosszú legyen. Remélem tetszik(és remélem, hogy jó lett a hosszúsága) :D

Puszi,

Tori

Mentőakció

Sírásomból a bejárati ajtó csapódása zökkentett ki. Ezt nem hiszem el! Itt volt? És hallotta ahogy... Énekeltem? Neee! Kimentem a szobámból és véletlenül belerúgtam egy kis dobozkába a földön. Ez hogy került oda? Találtam mellette egy kis papír darabot amire csak annyi volt ráírva, hogy Boldog karácsonyt! Biztos Castiel hagyta itt.
Felvettem, belenéztem és ledermedtem. Egy arany karkötő volt benne. Rajta lógott egy ezüst színű gitár medál, és egy piros színű apró pengető. Ez gyönyörű! Egy könycsepp gördült le az arcomon. Tulajdonképpen én most miért is sírok? Talán mert az az ember, akiből még a legvadabb álmaimban sem néztem volna ki, ajándékot vett... Nekem? Csak álmodok?
Gondolataimból Áfonya szakított ki. Ugrált és csaholt mellettem, szájában a pórázával. Gyorsan felkaptam magamra valami rendes ruhát, és elvittem sétálni a kutyusomat. Elvittem a kedvenc labdáját is.
A park bejáratánál voltunk, amikor lekapcsoltam Áfonya pórázát és eldobtam a labdáját. Utána szaladt. Beljebb mentem és leültem egy padra. Amikor Áfonya visszahozta a labdát, messzebre dobtam el, egyenesen a tóba zuhant. Ezt nem hiszem el. Most szedhetem ki onnan! Felálltam és elindultam, de valami keresztül húzta a számításaimat. Egy hatalmas belga juhász tepert a földre, és eszeveszettül nyalogatta az arcomat. Próbáltam eltolni magamtól, de az a benga kutya erősebb volt nálam. Közben Áfonya is megugatta, amikor egy ismerős hangot hallottam.
- Démon! Hol vagy? - jajj ne, már itt is? - Démon! Szálj le a lányról! - nos mivel a kutya eltakarta az arcomat, így Vöröske nem ismert meg.
- Szedd már le rólam a kutyádat! - kiáltottam
- Tori? Te vagy az? - kérdezte döbbenten
- Nem, a Pápa! Szerinted? Levennéd rólam ezt a nyálgépet? - megfogta a kutyát és leszedte rólam végre. Felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, de fel álltam magamtól. Nem volt szülkségem a segítségére.
- Hmm... Milyen vicces kedvében van valaki - gúnyolódott - Ahhoz képest ami egy órája tör... - folytatta, de félbeszakítottam.
- Nem akarok róla beszélni!
- Mit keresel itt? - kérdezte
- Jöttem hangyákat szedni! - gúnyolódtam
- Tényleg? És mennyit találtál? - nevetett.
Hangos ugatásokra lettünk figyelmesek. Démon nekiesett Áfonyának. Gyorsan odasiettünk hozzájuk. Mivel én nem tudtam leszedni róla a kutyáját, "megkértem" Castielt.
- Jézusom! Szedd már le róla a kutyádat! - kiabáltam. Castiel odament, és lefejtette a kutyáját Áfonyáról. Gyorsan felkaptam a kutyusomat, és a tó felé vettem az irányt. A szemem sarkából láttam, hogy Castiel leül egy padra. Legalább nincs a közelemben.
Leguggoltam, Áfonyát letettem magam mellé és a vízbe nyúlva keresgélni kezdtem a labdát. Hú, nagyon hideg ez a víz! Brr...
-Segítehetek? - hallottam egy hangot magam mellől. Felálltam, közben a vizet néztem.
- Igen, kérem! A kutyám... - és ekkor néztem rá az illetőre, aki nem volt más, mint Justin. Hátrálni kezdtem, és hozzáért a lábam Áfonyához, aki elrohant Castiel felé. Ő mosolyogva ránézett a kutyámra, aztán felém kapta a tekintetét. A mosolya azonnal lefagyott az arcáról. Helyét düh váltotta fel. Justin befogta a számat, majd elkezdett a bejárat felé ráncigálni. Lehunytam a szemem és csak azt veszem észre, hogy Justin elenged. Kinyitottam, és megláttam hogy Castiel felé megy, aki alig volt pár lépésre tőlünk. Csak annyit láttam, hogy Justin keze lendül, és Vöröske elterül a földön.
- Castiel! - kiáltottam, de már késő volt. Justin egy fekete autó felé ráncigált. Két öltönyös fickó ült benne napszemüvegben(???). Betolt az egyik fickó mellé, aki pisztolyt szegezett rám.

~Castiel szemszöge~

Láttam, hogy Tori a tó felé megy. Nem értettem, hogy minek megy oda, de nem is érdekelt. Leültem egy közeli padra és Démon fejét kezdtem simogatni, amikor Tori kutyája futott felém. Gyorsan az ölembe kaptam, mert Démon megindult felé. Torira pillantottam, és a mosolyt az arcomon düh váltotta fel. Az a fickó ráncigálta kifelé, aki meg akarta erőszakolni a bálon. Letettem a kutyát, és elindultam feléjük. A fickó egy pillanatra elengedte Torit, de csak addig amíg bevert egy hatalmasat. Ájultan rogytam a földre, de Tori kiáltását még meghallottam.
- Castiel!
A következő emlékem az volt, hogy Démon nyalogatja az arcomat, ami nagyon fájt. Megláttam, ahogy egy fekete BMW márkájú autó elhajt a park elől. Elkéstem. Elvitték valahova, és nem tudtam megmenteni. Feltápászkodtam a földről. Tori kutyája a tó felé szaladt és beleugrott. Utána futottam, hogy kiszedjem onnan. Mire odaértem, egy labdával a szájában mászott ki csurom vizesen és vacogva. Hát ezt kereste itt Tori. Egy labda miatt rabolták el. Olyan hülye voltam. Miért nem maradtam vele? Levettem a dzsekimet, és a kutyára raktam, majd felkaptam és elindultam hazafelé. Közben rácsatoltam Démonra a pórázt.
Hazaértem, felhívtam Rosalyát és elmondtam neki mi történt.
- TE NORMÁLIS VAGY?! - ordított a telefonba - MIÉRT NEM VÉDTED MEG?!
- Én sajnálom, próbáltam! - kiáltottam
- Hol laksz? Oda megyek! - gyorsan eldaráltam neki a címemet, aztán letettem. Kb negyed óra múlva valaki úgy dörömbölt az ajtón, hogy azt hittem hogy betöri. Lementem, kinyitottam és Rosa viharzott be a házba. Nagyon fel volt dúlva. Megértem, hiszen legjobb barátok. Tori kutyája azonnal előjött, és körbeugrálta a fehér hajú lányt. Ő megsimogatta, majd rám nézett.
- Hová vitték? - kérdezte és egy könycsepp gördült le az arcán.
- Szerinted ha tudnám akkor most itthon lennék?! - kabáltam rá. Megszeppenve nézett rám. - Ne haragudj. Ez... - nem tudtam mit mondani.
- Szereted őt? - kérdezve. Nekem elkerekedtek a szemeim.
- Mi?! Nem! Honnan veszed ezt a baromságot? - tagadtam. Lehet hogy valamit érzek iránta, de az szerelem lenne? Én még sosem szerettem úgy egy lányt, mióta megtörtént az az eset.
Nagyon elkaladnozhattam, mivel arra eszméltem fel, hogy Rosa kalimpál és csettintget előttem.
- Hahó! Castiel itt vagy?! - kiabált. Mikor látta, hogy figyelem, feltette újra a kérdését.
- Szereted őt?
- Nem tudom. - válaszoltam. Rosa kérdőn nézett rám.
- Nem tudod? Mi az hogy nem tudod? - fakadt ki
- Nem tudom! Még sosem voltam szerelmes lányba, mióta megtörtén az a Deborah eset - Rosa megértően bólintott, majd beszélni kezdett.
- Szereted vagy sem, most szüksége van rád. Meg kell mentened! 4 nap múlva Viktor visszajön. És ha megtudja hogy elrabolták Torit akkor kibelez!
- Tudja hogy jön? - kérdeztem
- Nem! Meglepetés lesz a szülinapján - hangzott a válasz.
Tényleg, Torinak 5 nap múlva születésnapja lesz, és még nem vettem neki semmit.
- Castiel! - kalimpált - Hova vitték Torit?
- Én, nem tudom! Egy fekete BMW márkájú kocsival vitték el!
A zsebemben rezgést éreztem. Megnéztem és Tori írt egy SMS-t. A szívem kihagyott egy ütemet. Remegve olvastam el az üzenetét.

Város széle, raktár! Segíts!

- M-mi az? Castiel mondj valamit! - rázott Rosa. Felé nyújtottam a telefonomat. Elolvasta és kitört belőle a zokogás.
- Hé! Megmentjük! - mondtam

~Tori szemszöge~

A város széle felé haladtunk az autóval. Egy raktárépület előtt álltunk meg. Kiszálltunk, és Justin csicskái egy kötéllel jó szorosan összekötötték a csuklóimat. Befelé ráncigáltak és belöktek egy sötét szobába, majd rám zárták az ajtót. Kerestem valami éleset amivel elvághatnám a kötelet. Találtam egy kést. Eloldoztam magam és gyorsan előkotortam a telefonomat. Majdnem lemerült, de írtam Castielnek egy SMS-t: Város széle, raktár! Segíts!
Elküldtem, és azonnal ki is kapcsolt a telefonom. Ajtónyitódást hallottam. Gyorsan eldugtam a telefonomat, hogy ne lássák meg. Justin lépett be az ajtón és a fal melletti székre kötözött. A számat is bekötötte. Szó szerint letépte rólam a felsőmet, majd egy pisztolyt forgatott meg előttem.
- Tudod, hogy mi ez? Ezzel fogom szétlőni a fejedet, ha nem engedelmeskedsz! - melltartóban és farmerben ültem előtte. A csuklóm és a bokám nagyon fájt mert hozzá voltam kötözve a székhez.
Végig nézett rajtam, majd jó erősen belemarkolt a melleimbe. Lehunytam a szemem és éreztem ahogy elkezdi csókolgatni a nakamat. Sikítottam - amennyire tudtam bekötött szájjal - és erre jó erősen gyomorszájba vágott... Kétszer. Erőtlenül felnyögtem fájdalmamban. Kapkodtam a levegőt. Megfogta a vállamat, rántott rajta és egy hatalmasat reccsent. Nagyon fájt. Zokogtam és majdnem elájultam. Hátranyúlt, hogy kikapcsolja a melltartómat, de ekkor bevágódott az ajtó. Azt hittem hogy Justin csicskái léptek be, de kellemeset csalódtam. Castiel, Kentin, Lysander és Rosalya léptek be. Castiel és Kentin kiütötték Justint, amíg Lysander és Rosa eloldoztak. Meg akartam ölelni Rosát, de ekkor erős fájdalom nyilallt a vállamba. Nem tudtam megmozdítani. Levegőért kapkodtam és a hasam még mindig iszonyúan fájt. Félájultan ültem a székben. A szememet alig bírtam nyitva tartani. Amikor Justin ájultan esett össze, Castiel hozzám sietett és fel akart venni az ölébe. Amikor megmozdította a karomat felszisszentem, mert eszméletlenül fájt a vállam amit Rosa is észrevett.
- A válla! - kiáltott aggódva. Odanéztem és majdnem elájultam a látványtól. A vállam nagyon rossz helyen állt. Az a reccsenés. A vállam volt.
Castiel átjött a bal oldalamra - mert a jobb oldali fájt - és úgy vett fel hogy ne mozdítsam meg a jobb vállamat. A mellkasához bújtam és úgy zokogtam tovább.
- Vége - súgta a fülembe Vöröske. Mélyen beszívtam a kellemes illatát és próbáltam lenyugodni, ezért azt a karkötőt babráltam a hüvelykujjammal amit Castieltől kaptam. Lenézett és elmosolyodott. Felnéztem, egyenesen a szürke szempárba bámultam. Akaratlanul is elmosolyodtam. Éreztem ahogy ég az arcom, ezért visszabújtam a mellkasába, és babráltam tovább a karkötőmet.
Elérkeztünk Lys kocsijához. Lysander vezetett, Rosa ült az anyós ülésen és Kentin hátul volt mellettünk. Én Castiel ölében feküdtem, de a rázkódásban elkerülhetetlen volt, hogy vállam ne fájjon. Erős, szúró fájdalmat éreztem a vállamban, ezért Castiel vállán sírtam.
- Jól vagy? - suttogta. Nem voltam képes egy értelmes szót kinyögni ezért csak megráztam a fejemet és visszabújtam.
- Be kéne vinnünk a kórházba - hallottam Lys hangját. Nem volt erőm tiltakozni, ezért csendben pihentem Castiel vállán.
Hajnali fél négy van. A műszerfalon lévő órát figyeltem. Amikor lefékeztünk, kinéztem az ablakon és a kórház mellett voltunk. Kentin kiszállt, és kivett, hogy Castiel is ki tudjon szállni. A kórházba már Kentin vitt be. Jó illata volt, de nem olyan mint a Vöröskének. Castielé jobb... Sokkal jobb.
Amikor beértünk egy kb 35-37 éves orvos sietett hozzánk. Kentin letett egy hordágyra amit az orvos hozott, majd azonnal betoltak a műtőbe.
Kb 3 óra múlva azt vettem észre hogy valami nyomja a combomat. Egy vörös hajkoronát láttam és hangos szuszogát hallottam. Óvatosan beletúrtam a hajába. Érzem ahogy elpirulok. A következő pillanatban mocorgást éreztem és a szürke szempárba bámultam.
- Szia - köszönt halkan
- Szia - mosolyogtam
- Hogy vagy?
- Jól! Köszönöm, ha te nem vagy akkor... - éles fájdalom nyilallt a vállamba és felszisszentem. Odakaptam a kezemet és éreztem, hogy be van kötve. Magam mellé ejtettem a bal kezemet, lesütöttem a szememet és felsóhajtottam.
- Mi a baj? - kérdezte. Nem szóltam semmit, csak ránéztem és elkezdtem könnyezni. Castiel a hüvelykujjával letörölte, majd közelebb húzódott a székével.
- Semmi - sóhajtottam. Eszembe jutottak azok a percek, amit a sötét szobában töltöttem.
- Nem hagyom hogy bántsanak - közelebb húzódott hozzám. Majdnem megcsókolt, de ekkor bevágódott az ajtó, és Rosa lépett be. Kár hogy megszakította ezt a pillanatot. De örültem, hogy eljött a barátnőm.
Castiel mérgesen pillantott Rosára, majd felállt és elment. De előtte még visszanézett rám. A barátnőm leült a székre és beszélni kezdett.
- Annyira megijedtem. Nem esett bajod?
- A vállamat leszámítva minden rendben. A hasam még fáj, de tűrhető, hála a fájdalomcsillapítóknak.
- Az orvosok azt mondták hogy 29-én kiengednek, szóval a szülinapodon otthon lehetsz - kacsintott
- Mit terveztek? - nevettem, aztán a hasamhoz kaptam a kezemet, mert nagyon fájt - Aucs!
- Baj van? - csak ennyit hallottam, mert elájultam.

~Rosalya szemszöge~

Egyik pillanatban nevetett, másik pillatnatban már a hasát fogta és elájult. Kétségbeesetten kiáltottam.
- CASTIEL! - bevágódott az ajtó és hozzám rohantak a fiúk.
- Mi történt? - kérdezte aggódva Castiel
- A-az előbb még nevetett aztán... Aztán - sírtam
- Aztán mi történt?! - kiabált Castiel
- Aztán a hasához kapta a kezét és elájult!
Kentin kirohant aztán fél perc múlva egy orvos és 3 nővér rontott be az ajtón. Kiküldtek minket. Odakint ültünk a székeken. Lys próbált nyugtatni de sikertelenül.
Pár perc múlva az orvos lépett ki az ajtón egy ágyat tolva amin Tori feküdt eszméletlenül.
- Tori! - kiáltottam. Oda akartam rohanni, de a fiúk lefogtak. Megpróbáltam kijutni a szorításukból, de nem sikerült. Leültem a földre, felhúztam a lábamat és a térdemre hatottam a fejemet, úgy sírtam. Lys ült mellettem, a vállamra tette a kezét és úgy próbált nyugtatni.
Egy óra múlva visszajöttek az orvosok és Torit betolták kórterembe. Egy fiatalabb orvos jött oda hozzánk, és azt mondta hogy ma délelőtt már nem lehet látogatni, ezért hazamentünk.

~Tori szemszöge~
*Este 7 óra*

Már este volt, és csak a kis lámpa fénye világította be a szobát. Elég halvány volt és nem láttam rendesen. A következő pillanatban Justint láttam meg az ajtóban állva. Felsikítottam, de utána a számhoz kaptam a kezemet. Egyre beljebb jött én meg egyre jobban rettegtem. Lehunytam a szememet és egyre szaporábban vettem a levegőt, és próbáltam lenyugodni, de nem ment. Túlságosan féltem. Erős kezet éreztem a combomon. Már majdnem sikítottam, de a fiú megszólalt.
- Tori! Hé! Mi a baj? - hallottam Castiel hangját. Óvatosan kinyitottam a szememet és Vöröske arca tárult a szemem elé.
- A-a-a... Az e-előbb Justin állt ott - mutattam az ajtó felé. Újra elkapott a félelem, és azt vettem észre hogy sírok. Castiel hátranézett.
- Tori! Én álltam ott - mondta. Letöröltem a könnyeimet és a szemébe néztem.
- D-de - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert újra el kezdtem sírni.
- Ne félj, nem hagyom hogy bántson!
- Köszönöm - mosolyogtam és letöröltem a könnyeimet. Közelebb húzódótt, hogy megcsókoljon. Nem ellenkeztem, de aztán eszembe jutott, hogy mi történt az első csókunk után. Rátettem a kezemet a vállára, és óvatosan eltoltam magamtól.
- Most mi a baj? - nézett rám döbbenten
- Emlékszel az első csókunkra? - bólintott - És a másnapra? Nem akarok megint úgy járni! Nem akarok a játékszered lenni Castiel! - megint bekönneztem. Ezt nem hiszem el! Miért kell állandóan sírnom? Ez nem én vagyok!
- Sajnálom - felállt és elindult kifelé
- Ne! - szóltam utána - Ne menj el! Kérlek!
Visszajött és leült. Ismét meg akart csókolni, de ezúttal nem toltam el. Bal kezem az arcára tettem és visszacsókoltam. Véletlenül rádőlt a jobb vállamra, én meg felszisszentem. Az ajkamba haraptam, hogy ne sírjam el magam.
- Bocsánat - húzódott el tőlem
- Semmi gond - mosolyogtam.
Megkerülte az ágyamat, felfeküdt a szomszédos ágyra, felém fordult és elmosolyodott.
- Te meg mit csinálsz? - nevettem
- Itt maradok - vigyorgott. Gyorsan elnyomott az álom.
Amikor felkeltem a nap sugarai simogatták az arcomat. Odakint esett a hó. Már nem volt mellettem Castiel, de találtam egy üzenetet.

Szia! Ha felébredsz és nem találsz itt, akkor elmentem. Az orvos azt mondta, hogy ma is hazamehetsz de csak saját felelősségre. Hozok neked valami ruhát és nálam fogsz lakni egy kis időre ha neked is megfelel. A kutyád jól van, adtam neki enni és Démonnal is összebarátkozott. Hamarosan ott vagyok, addig pihenj.

Castiel

Amint elolvastam a levelet, nyitódott az ajtó és Castiel dugta be rajta a fejét.
- Jó reggelt! - köszöntött
- Hmm.. Sokat tudtam pihenni miután elolvastam a leveledet - gúnyolódtam vigyorogva - Szóval, nálad fogok lakni? - kérdeztem perverz vigyorral.
- Egy darabig. De megpróbálom figyelmen kívül hagyni a perverz vigyorodat - nevetett. A perverz vigyorom hamar eltűnt amikor megláttam egy tolószéket előtte.
- Várj! Te ezzel akarsz kivinni? - bólintott - De csak a vállam sérült meg! Tudok járni. Én abba nem fogok beleülni! - durciztam.
- Ne legyél már 5 éves. A kórházon belül kötelező! Ha nem akarod akkor haza se viszlek! - gyorsan elkomorult. A tekintete ijesztő volt. Összerezzentem. Behúztam a fejemet, és Castiel láthatta rajtam hogy megijesztett, mert a dühös tekintetét átváltotta valami másra. Megnyugtató volt, de nem tudom megmagyarázni. Érzelem mentes volt, de mégis megnyugtató.
- Bocsánat, nem akartam - mondta és elkapta rólam a tekintetét.
- Semmi baj - mondtam.
- Hoztam ruhákat - mutatta a táskát
- Akkor kimennél? Szeretnék átözni - mosolyogtam
- Persze, de siess! Mennék haza - kacsintott.
Kivettem a táskából egy fehér bajuszos trikót, és egy fekete szakadt farmert. Nagyon fájt a vállam és egy kézzel nem tudtam felvenni. Rosa nincs itt hogy segítsen ezért Castielt kell megkérnem. Szuper!
- Castiel bejönnél kérlek? - kiabáltam. Benyitott és azonnal elkapta rólam a tekintetét. Azt hiszem elpirult. Hát én is.
- Tudom, elég kínos, de nem tudom felvenni a nadrágomat - mutattam a vállamra
- És azért hívtál be, hogy segítsek felvenni? - kérdezte pimasz mosollyal
- Hát nem is levenni - mondtam vigyorogva. Végül sikerült rávennem és vagy 10 percig erőszakoltuk magamra a nadrágomat. Közben bejött egy nővér is. Ijedten pillantottunk rá mindketten és a fejünk rákvörös volt.
Castielnek sikerült rávennie a tolószékre. Összepakoltunk és elindultunk kifelé. Miután kiszálltam a székből és kiléptünk az ajtón a hasam miatt majdnem összeestem, de Castiel elkapott.
- Látom, hogy meg tudsz maradni a lábadon - tettetett dühvel néztem rá - Befogtam! - mondta.
Szerencsére nem lakott messze, ezért hamar ott voltunk nála. Áfonya üdvözlés képpen rám akart ugrani, de még mielőtt leteperhetett volna, Castiel elkapta a levegőben. Wow*.* Jól tette, mert a kutyusom már akkorára megnőtt, hogy simán leteperhetne, és azzal nem tenne jót a vállamnak.
- Köszi - mondtam és megsimogattam a kuytusom buksiját. Letette, majd a táskákat bedobta a kanapéra. Most alaposabban körbenéztem, mert a múltkor csak a nappalit és a konyhát láttam. A szobáját megtaláltam, de vendégszobát sehol sem láttam. Hát... Oké. Visszamentem Castielhez.
- Castiel! - szóltam
- Hm?
- Nem találtam vendégszobát
- Tudom - felvette a féloldalas perverz vigyort.
- Öhmm... A szobádban... Az ágyadban kell aludnom?
- Miért talán zavar?
- Hát... Nem igazán - elkaptam a tekintetem róla, mert éreztem hogy ég az arcom.
- Hmm... Gyakran csinálod ezt?
- Mit? - értelenkedtem
- Minden alkalolmmal amikor elpirulsz oldalra kapod a tekinteted. Túl gyakran csinálod - elpirultam, de most csak azért is a szemébe néztem. - Nem vagy fáradt? Menjünk lefeküdni
Nem akartam ellenkezni, mert rettentő álmos voltam. Elmentem zuhanyozni, de nem vittem magammal ruhát. De jó! Magamra tekertem a törölközőt és bementem a szobába. Előkotortam egy kék tangát a táskából, de Castiel nem rakott pizsit. Amikor bejött a szobába, perverz vigyorral méregetett végig.
- Nem raktál pizsamát!
- Upsz, elfelejtettem - direkt csinálta, a kis...
- Direkt csináltad ugye? - kersztbe fontam volna a karomat magam előtt, de egy pillanatra elfelejtettem hogy be van kötve a vállam. Felnyögtem fájdalmamban és leültem az ágyra - Au!
- Jól vagy? Vedd fel - felém nyújtott egy hosszú, szürke pólót és kiment a szobából.
Levettem magamról a törölközőt, felvettem a tangát és a pólót, ami pont a térdem fölé ért... Egy picivel. Lefeküdtem és hallottam hogy Castiel bejött és lefeküdt mellém. A bal oldalamra fordultam és a fejem Castiel mellkasára tettem. A kezemet nem tudtam megmozdítani, ezért csak a derekamon pihent. Hallgattam Castiel szívverését, és úgy aludtam el.