11. fejezet: Újra itthon

Csengetésre ébredtem. Nem akartam foglalkozni vele, de már vagy 5 perce le sem veszi a kezét a csengőről az illető. Már Castiel is felébredt.
- Nem akarod kinyitni? - kérdezte álmosan.
Kiszálltam az ágyból és lementem ajtót nyitni. Egy nem várt személy állt az ajtóban. Justin volt. Nagyon megijedtem, de akkor még jobban rettegtem, amikor megláttam a kezében a pisztolyt. Őrült mosolyra húzta a száját. Közben lejött Castiel is aki rettentő dühös arccal húzott el az ajtótól. Justin felé szegezte a pisztolyt és egy hangos puffanással Castiel a földön feküdt.
- Ne! - kiáltottam és leguggoltam hozzá - Castiel! Ne hagyj itt! Kérlek! Szükségem van rád! - zokogtam. De már késő volt. A golyó pont a mellkasába fúródott. Meghalt.
- Te jössz drága! - mondta Justin és felém szegezte a pisztolyt.
- Neee! - sikítottam és egy hangos puffanást hallottam.

Sikítva és könnyezve ültem fel az ágyon. Felhúztam a térdemet és sírtam. Hirtelen egy erős kezet éreztem a házamon. Összerezzentem és a kéz eltűnt. Felnéztem és Castiel ült mellettem aggódó tekintettel. Várta, hogy megszólaljak. Amikor látta, hogy ez nem fog megtörténni, megszólalt.
- Rosszat álmodtál? - bólintottam
- Justin itt volt és lelőtt téged aztán engem is és sikítottam és... - nem tudtam befejezni a modatot, mert újra kitört belőlem a zokogás. A térdemre hajtottam a fejemet és próbáltam mgenyugodni, de ez nem ment. Nagyon féltem, de tudtam hogy Castiel megvéd. Ha nem tud mindig megvédeni, akkor is eljön, és megment. De tudom, hogy ezzel így még nincs vége. Justin nem fogja feladni egyhamar. 16 éves vagyok és nem azon kellene aggódnom, hogy mikor rabolnak el újra. Inkább azon, hogy a ruhákkal tömött gardróbomban nincs elég ruha, és nem tudok mit felvenni a suliba.
Miután abbahagytam a sírást, tiszta ruhát és fehérneműt vettem magamhoz és elmentem zuhanyozni.

(December 29. Születésnap)

A vállam már nem fáj. Valamennyire tudom mozgatni is, de a hirtelen mozdulatokat inkább mellőzöm. Castiel azt mondta hogy mostmár hazavisz. Pedig olyan jó itt.
- Kész vagy már? - hallom odakintről Castiel hangját
- Igen! - bementem a szobájába és összepakoltam. Lementem és odaadtam neki a táskát.
- Ezt most mér' hozzam én?
- Mert te vagy az inasom és nekem fáj a vállam! - kinyújtottam rá a nyelvemet, mint egy öt éves. Hazudtam, már nem is fáj a vállam, de lusta vagyok cipelni a táskámat.
- Hmmm, nem sétálhatsz. Inkább felveszlek! - vigyorgott pimaszul. Fel sem fogtam mi történt, de máris Castiel vállán lógtam.
- Tegyél le hallod?! - ütöttem a hátát, de meg se érezte. Ekkor eszembe jutott, hogy hogyan tehetne le. Igaz, már nem fáj a hasam, de bevethetem az is. Muhahahaha!
- A hasam! Au! Tegyél le! - amikor meghallotta hogy a hasamat "fájlalom" azonnal letett. - Végre! Nem is fájt! De letettél. Győztem! - ugráltam örömömben, de ekkor olyan dolog történt, aminek egy részem örült, a másik... Is örült. Hehe. A derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. Majd a fülembe súgta hogy:
- Én nyertem - erre a kijelentésre elnevettem magamat, és elindultam haza felé. Castiel is követett, kezében Áfonya pórázával, és a táskámmal. A haza vezető utat végig fecsegtem. Szertintem Castielnek elege lett, mert megpróbálta befogni a számat, de ráharaptam az ujjára és levette. Én folytattam tovább, de amikor beléptem a házba, belém szorult a szó. Odabent a karácsonyfa mellett Viktor állt. Csak álltam az ajtóban és bámultam Viktort mint egy fogyatékos. Ránéztem Castielre aztán Rosára és megindultam Viktor felé. Először sétáltam, de a végén már rohantam. A nyakába ugrottam és a vállán sírtam örömömben. A keze a hátamon pihent, el sem hiszem hogy itthon van. Kb 3 perc múlva lemásztam róla és a szemébe néztem.
- T-te hogy hogy itthon vagy? - kérdeztem
- Miért, vissza menjek? - vigyorgott
- Ne! Ne. - ráztam a fejemet - Én... Csak örülök hogy itthon vagy
- Én is... - a mosoly azonnal lehervadt az arcáról, amikor meglátta a vállamat - Hát veled meg mi történt?
Ránéztem Castielre aztán vissza Viktorra és elmeséltem mindent. Azt hogy kivittem Áfonyát sétálni, Justin elrabolt meg hogy meg akart erőszakolni és talán megölni és azt is hogy Castiel megmentett. Csak akkor vettem észre hogy sírok, amikor Viktor átölelt. Erős, szúró érzés nyilallt a hasamba, odakaptam a kezemet és egy hatalmas nyögéssel összegörnyedtem.
- Tori! - hallottam Viktor aggódó hangját. Már nem fájt a hasam és jól voltam.
- Jól vagyok - mondtam
- Khm... Tori ide tudsz jönni? - kérdezte Castiel. Odamentem, és amikor felfelé mutatott, megláttam egy fagyöngyöt.
- Az meg hogy került oda? - nevettem. Ránéztem Rosára és azonnal elkapta rólam a tekintetét. Ő volt? Hát persze. Nagyon köszi Rosa!
- Kit érdekel? - a kijelentés után megfogta az arcomat és felé fordította. Megcsókolt. Hatalmasat dobbant a szívem. És mindjárt megszólal a vekker. A nyaka köré fontam a kezemet, és visszacsókoltam. A levegőhiány miatt nem tartott túl sokáig.
Elhúzódtam tőle annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. Hirtelen szúró fájdalom nyilallt a hasamba. Ha Castiel nem kap el akkor összeesek. Nem hallottam és nem láttam semmit. A szemhéjaim ólomként nehezedtek a szememre. Nem tudtam nyitva tartani ezért lehunytam. Többre már nem emlékszek.

Arra ébredtem, hogy valaki játszik a hajammal. Kinyitottam a szememet. Az ágyamban feküdtem és Vöröske mellettem volt. Elmosolyodtam.
- Szia! - köszönt halkan. A hangja lágy és kellemes volt. Megnyugtató. - Jól vagy? Ennyire rossz volt a csók?
- Csak a hasam fájt - mondtam és lesütöttem a szememet. Fel akartam ülni, de megszédültem és leestem az ágyról. Egy halk, apró sikoly hagyta el a számat. Nem fájt egyáltalán, inkább vicces volt. És ezt Castiel is tudatta velem. Halkan felnevetett, de még így is hallottam.
- Ne nevess! Inkább segíts fel! - mondtam. Megkerülte az ágyat és felsegített. Amikor felálltam, a puha ajkai az enyémhez tapadtak. Amikor elváltunk egymástól a szemembe nézett és elpirult.
- Én... Érzek valamit, itt - mutatott a bal mellkasára - Valami olyat, ami nem hagy nyugodni. Én... Kedvellek - teljesen ledöbbentem. Örültem neki, de meglepett.
- Hú Castiel! Tori is teljesen oda meg vissza van érted! Én már csak tudom. - hangzott Rosa hangja Castiel háta mögött. Egy emberként néztünk rá.
- Rosa! - szóltam rá halkan
- Ugyan Tori! Ne is tagadd! - kacsintott. Valamit érzek iránta de az szerelem lenne? Ha így van, akkor én akartam neki elmondani! - Én most magatokra hagylak titeket - mondta és kiment a szobámból.
Én Castielre néztem, rögtön elpirultam és azonnal oldalra kaptam a tekintetem.
- Már megint azt csináltad - nevetett
- Mit? - kérdeztem
- Elpirultál és elkaptad rólam a tekinteted.
- É-én nem is - tagadtam
- Szóval, mit érzel? - terelte a témát
- N-nem tudom.sóhajtottam.. Én.. Érzek valamit, de nem tudom mit - lesütöttem a szemem és sóhajtottam. Megfogta az államat és felemelte. Belenéztem a szürke szempárjába, amibe a kócos haja belelógott. Beletúrt a vörös hajába és majdnem elolvadtam. Éreztem ahogy ég az arcom és el akartam kapni a fejemet, de Castiel keze az államon volt.
- Nem tudod hogy mit érzel? - megráztam a fejemet - Akkor ezután biztos tudni fogod - közelebb jött - már amennyire ez lehetséges - és megcsókolt. Egyik kezemet az arcára, a másikat pedig a nyakára tettem. A számról áttért a nyakamra és egy hangos sóhaj hagyta el a számat. Éreztem ahogy vigyorog és elválik a nyakamtól. Rám nézett.
- Még most sem tudod? - kérdezte. A szemébe néztem és megcsókoltam. Amikor elhúzódtunk egymástól, annyira hogy a másik szemébe tudjunk nézni, beszélni kezdtem.
- Ez válasz volt a kérdésedre?
- De még mennyire - mosolygott. Felkapott az ölébe és az ágyta fektetett. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam. Amikor le akarta venni a pólómat, megszólalt bennem a vészjelző.
- Állj! - mondtam
- Mi a baj? - értetlenkedett
- Ez túl hamar jött. Viktor meg Rosa is itthon vannak és nekem még a vállam is fáj. Még azt sem tudom, hogy velünk mi van - óvatosan eltoltam magamtól, és felültem.
- Velünk? Miért mit szeretnél? - ekkor egy hatalmasat korgott a gyomrom, és akaratlanul is elmosolyodtam
- Enni szeretnék - nevettem. Lementem a konyhába és odalent Viktor várt.
- Na, mik történtek a szobádban?
- Semmi olyan amire gondolsz
- És összejöttetek? - kíváncsiskodott
- Mi ez? Valami kihallgatás? Amúgy meg... Nem tudom - válaszoltam
- Nem tudod?  - kérdezte
- Hát nem igazán. Csókolóztunk aztán meg... - mondtam de Viktor félbeszakított.
- Lefeküdtetek?
- Mi? Neeem. Vagyis, majdnem de nem.
- Értem. De azért vigyázz magadra - mondta komoly arccal
- Én tudok magamra vigyázni - büszkén kihúztam magam és vigyorogtam. Viktor csak nevetett és felment a szobájába, közben Castiel is lejött.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem
- Éhen halok - vigyorgott
- Az jó, mert én nem tudok főzni - nevettem - Rendeljünk pizzát.
Amikor meghozták a pizzát filmet akartunk nézni, de helyette azon kezdtünk el vitázni, hogy melyiket nézzük. Én a Felhők fölött 3 méterrel-t akartam, de Castiel A kör-t akarta megnézni.
- Én nem nézek horrort! - mondtam
- Én meg romantikusat nem nézek!
- De benne van Mario Casas! - vigyorogtam
- Az meg ki? - kérdezte halkabban
- Egy jó pasi - nevettem és bedurcizott.
- És én nem vagyok az? - kérdezte és keresztbe fonta a karjait.
- Hááát... - elnyújtottam az á-t. Rám nézett és gonoszul elmosolyodott. Tudtam hogy mire készül és a hasamat védtem de sikertelenül. Nálam csikisebb ember nem létezik. Nevetve végigfeküdtem a kanapén, Castiel fölém tornyosult és úgy dolgozott a hasamon. Annyira nevettünk, hogy leestünk a kanapéról és ezúttal Castiel került alóra. A hasán ültem és a szemét néztem. Amikor rátettem a tenyeremet a hasára, meglepődtem. Hú, milyen izmos a hasa!
- Wow - jajj nee, ezt kimondtam? Castiel perverz vigyorra húzta a száját. - Öhm, azt hiszem, hogy nem akarom tudni, mire gondolsz - nevettem
- Nem akarsz leszállni? - vigyorgott
- Jó itt - mosolyogtam
- Hát jó - mondta és egy nagy lendülettel átfordított. Most én voltam alul és Castiel tenyerei a fejem mellett voltak. Óvatosan behajtotta a könyökét és rám feküdt. Kinyomta belőlem a levegőt. Nagyon nehéz volt. Egy 72 kilós Castiel nem olyan jó, ha egy 60 kilós Torin fekszik, nekem elhihetitek.
- Castiel - szóltam
- Hm?
- Nehéz vagy, és nyomod a hasam - próbáltam eltolni de nem sikerült. Végül Áfonya sietett a segítségemre. Körbeugatta Castielt és elkezdte rágcsálni az ujját.
- Figyu már, a kutyád meg akar enni - mondta és megpaskolta Áfonya buksiját.
- Nem! Csak megment - nevettem, és Castiel lemászott rólam. Felém nyújtotta a kezét és felsegített. A filmről meg is feledkeztünk a nagy nevetgélés közben.
Felálltam és szinte elvesztem a szürke szempárjában. Mondani akartam valamit, de nem jutott eszembe semmi. Ez olyan kínos. Éreztem, hogy halvány pír jeleni meg az arcomon, de most kivételesen nem kaptam el a tekintetemet. Castiel csak vigyorgott rajtam.
- Szóval... - hirtelen elkaptam a tekintemet és kivettem egy szelet pizzát a dobozból és azt eszegettem. Közben Áfonya is elment valahova.
- Mi lesz a filmmel? - kérdeztem két falat között. Castiel leült a kanapéra és ásított.
- Szerintem tegyük holnapra - mondta
- Holnap nem jó. Rosával megyek a plázába.
- És nem tudod lemondani? - kérdezte és csak ráztam a fejemet - Akkor menjünk aludni.
- Menjünk? Te nem mész haza? - kérdeztem és egy újabb szeletet vettem ki a dobozból.
- Nem - mondta, ekkor lejött Viktor is.
- Akkor melletted alszik - kacsintott. Félrenyeltem a pizzámat és elkezdtem köhögni. A fiúk csak vigyorogtak.
- Van kanapé! - mondtam
- Ne csináld már Tori - monda Viktor - Mind a ketten tudjuk, hogy örülsz a dolognak - csúnyán néztem rá.
- Fogd már be - rá szóltam és felment a szobájába
- Szóval, örülsz mi? - mosolygott pimaszul.
- Minek? - vigyorogtam, erre ő csak felhúzta a szemöldökét.
Felmentem a szobámba, levetkőztem és éppen vettem volna fel a pizsimet amikor Castiel benyitott.
- Jézusom! - kiáltottam és magam elé kaptam a pólót - Húzzál már ki! Öltöznék! - szóltam rá. Vigyorgott egy sort és kiment. Basszus Castiel! Ezt most miért kellett?
Amikor átöltöztem mentem volna le, de a lépcsőn megcsúsztam Viktor egyik pólójában és leestem volna ha Castiel nem kap el.
- Viktor!! - kiabáltam. Kimásztam Castiel kezei közül és elindultam a bátyám szobája felé. Amikor benyitottam akaratlanul is elmosolyodtam. Viktor a hasán feküdve cukin szuszogott. Hogy lehet cukin szuszogni? Most komolyan.
- Nem kéne már aludnunk? - kérdezte Castiel
- Dehogynem. De nem alszol a szobámban.
- Ugyan Tori! Úgy csinálod mintha nem aludtunk volna már együtt.
- Na jó - végül csak beadtam a derekamat. Amikor beértem a szobámba, lefeküdtem és gondolkoztam. Vöröske befeküdt mellém és rám nézett.
- Min gondolkodsz?
- Azon, hogy Viktor itthon van. Örülök neki, meg minden, de azt mondta hogy csak februárban jön haza. Hazudott vagy hamarabb jött haza?
- Hamarabb jött haza. Meglepetés volt a szülinapodon.
- Te tudtál róla? - átfordultam az oldalamra és egyenesen a szemébe néztem.
- Rosa is tudott róla. És azt a fagyönyöt Rosa rakta fel - vigyorgott.
- Ó, én tudom hogy ő volt. Csak össze akar hozni minket.
- És mit gondolsz, sikerült neki? - kérdezte
- Nem tudom, lehetséges - mosolyogtam és egy apró csókot lehelltem az ajkára. Ráttem a fejemet Castiel mellkasára és úgy akartam aludni. Már éppen aludtam volna, SMS-t kaptam.