14. fejezet: Ki is vagyok én?

- Szia! - köszönt. Elég sötét volt, és csak a kislámpa égett az ágyam mellett, de azt azért tudtam, hogy ki áll az ajtóban. Vöröskére néztem, aki csak szúrós szemmel vizslatta Justint. Justin mit sem törődve Castiel tekintetével, becsukta maga mögött az ajtót és beljebb jött.
- Mir akarsz? - kérdezte idegesen a barátom. Justin mintha észre se vette volna, az ágyam mellé lépett(a másik oldalra, nem oda ahol Castiel ül) és végigsimított az arcomon. Mivel már a vállam sem fájt annyira és jobban voltam, ezért alkaptam a csuklóját és ellöktem.
- Mit akarsz? - tettem fel ezúttal én a kérdést. Vöröske kezét még mindig nem engedtem el, sőt, erősebben szorítottam. Rátette a másik kezét az enyémre, ezért enyhítettem a szorításon.
- Sajnálom, oké?! Mindent! - ezzel fogta magát és kiment. Én csak döbbentem néztem magam elé, majd Castielre néztem, akinek még mindig nem tűnt el a düh az arcáról
- Ez meg mi volt? - kérdezte
- Ne tőlem kérdezd - emeltem fel védekezően a jobb kezemet mire felnevettünk.

*1 hónap múlva*

Gyorsan eltelt ez az egy hónap, amit lábadozással töltöttem hol otthon, hol pedig Castielnél. A kórházi eset óta nem hallottunk Justin felől és mivel már vége lett a téli szünetnek, csak a délutánokat töltöttem Castielnél, a délelőttöket pedig otthon Viktorral és Áfonyával. Castiel elmondása szerint Justin már nem a Sweet Amorisba jár és Matt is vissza jött aminek különösen örültem. De azért még le fogom osztani a föld alá, amiért nekem nem szólt! Azt hittem, hogy az életem mostmár sínen van. Ó, pedig mekkorát tévedtem...

- Kész vagy már? - dörömbölt idegesen a fürdőszoba ajtón Castiel. Tegnap este nála aludtam, hogy ma együtt tudjunk menni. Kiléptem a fürdőből és Castiel puha ajkai az enyémre tapadtak. Csókunknak a levegőhiány vetett véget. Elhúzódtunk egymástól, egy apró puszit nyomtam az arcára és elmentem pakolni. A naplómat - mint mindig - gondosan eldugtam a táskámban. Nem szeretném, ha valaki tudna arról, hogy ki vagyok! Még Rosának és Castielnek sem mondtam el mindent. Nem tudják, hogy ki az anyám és ez jobb is így.
Kézenfogva léptünk be a kapun és a Castiel-fanatikusoktól kaptam pár nem olyan kedves pillantást. Biológia volt az első óránk és amikor beértünk a terembe olyan fogadott amin nem lepődtem meg, hiszen ez nálunk már mindennapos volt. Egy telefonból üvöltött a zene, Dakota és Dajan a tanári asztalon ugráltak, amit Amber videózott, Armin a szekrényen üldögélt, - what? - Alexy próbálta leszedni onnan és a többiek vagy aludtak, vagy egész mással voltak elfoglalva. Rosa felpillantott és ahogy meglátott visítva ugyrott a nyakamba. Szerencsére a kezem nem volt felkötve, csak egy "csodás" gipsz díszelgett rajta, ezért át tudtam ölelni. Leesett a táskám és kilógott a naplóm, amit csak akkor vettem észre, amikor Amber kezében láttam... Nyitva.
- Ne! Azt add vissza! - kiabáltam. Neki akartam ugrani, hogy elvegyem tőle a naplómat, de ő hátrébb lépet és mielőtt a földön landoltam volna, Castiel elkapott. Mindenki felénk szegezte a tekinetét és Armin is leugrott a szekrényről, Amber pedig gúnyos vigyorral méregetett. Könnyekkel a szememben néztem szét és megakadt a szemem Matt aggódó tekintetén. Kirohantam a teremből és a biosz tanár mellett száguldottam el a mosdó felé. Nekidőltem a hideg, csempézett falnak és szépen lassan lecsúsztam. Pár másodperccel később Rosa és Castiel jött(vicceltem, betörték az ajtót) be a női(!!!) mosdóba.
- Tori, minden oké? - kérdezte Rosa aggódva.
- Persze, minden oké! Amber most vette el a naplómat, de neeem, nincs semmi! - fordultam ki magamból
- Nyugi már! Mi olyan fontos abban a naplóban? - kérdezte Cast
- Az anyám naplója! Olyan dolgok vannak benne, amit senki sem tud, és nem is kellene!
- Akkor már értem, hogy miért rohant Amber azonnal Peggyhez - suttogott Rosa
- Tessék? Höhh, szuper! Holnapra már mindenki tudni fogja, hogy ki vagyok! Tele lesz vele az egész újság! - felálltam és kimentem a mosdóból, egyenesen a biosz terembe. Castielék nem igazán tudtak utolérni, de ez engem nem érdekelt. Amikor berontottam az ajtón, minen szempár rám szegeződött. Odamentem Amber padja elé és rácsaptam. Felnézett rám és gúnyosan elvigyorodott.
- Most örülsz?! - kiabáltam rá és úgy felpofoztam, hogy azt hittem hogy lefordul a székről. Kimentem a teremből, közben véletlenül nekimentem Castielnek, de aztán már futottam és meg sem álltam hazáig.

~Amber szemszöge~

Amikor megszereztem Tori naplóját nem is gondoltam, hogy ez áll benne. Az anyjáról volt szó. Akkor ezért rejtegeti folyton! Miután kirohant a teremből, nekem találkozóm volt Peggyvel. Castiel még ordítozott velem pár sort, aztán a kis fehér hajú cafkával elindultak utána. Kihasználtam az alkalmat és felkerestem Peggyt. Szokásosan a hátsó folyósón volt, ezért odamentem hozzá.
- Nesze, itt egy szaftos téma! Mostmár add ide a következő dolgozatok kérdéseit! - nyújtottam felé a naplót
- Egy könyv? - nézett értetlenül
- Egy napló - javítottam ki - Tori naplója! Olvass csak bele! Érdekelni fog a tartalma - gúnyosan elvigyorodtam. Peggy elvette a naplót és belenézett. Pár másodperc múlva mosolyogva csukta be a naplót és odaadta a következő doga kérdéseit. Eltettem a zsebembe és visszamentem bioszra.
Negyed óra múlva Tori törte be az ajtót és elém sétált.
- Most örülsz?! - kiabált és felpofozott a kis k*rva, majd elment.

~Tori szemszöge~

Hazaértem és kis híján beb*sztam az ajtót. Zenét kapcsoltam be, gondolván, hogy az majd megnyugtat de mégse. A hangszórók csak úgy bömböltek én pedig a kanapén bőgtem. Az "enyhén" hangos zenére Viktor is kijött, kikapcsolta a zenét és leült mellém a kanapére.
- Mi a baj? - kérdezte
- Az a kis r*banc Amber megszerezte a naplómat. Holnapra már az egész újság tele lesz a tartalmával - szipogtam dühösen
- Én mondtam hogy ne vidd el a suliba! - dorgált a bátyám
- Persze, ezért is én vagyok a hibás! - kiabáltam és feltrappoltam a szobámba. Eléggé elálmosodtam, noha még csak fél 1 van, ezért lefeküdtem aludni és nem sokkal később álomba szenderültem.
Másnap korán reggel ébredtem, ezért lementem és megnéztem az újságot. Ahogy gondoltam... Az anyámról és rólam szóló cikk ott virított az első oldalon. Olvasni kezdtem.

Tegnap látott napvilágot az a napló, amelybe a 14 éve elhunyt szupersztár, Grace Becker, a gondolatait, turnéit és fellépési izgalmait jegyezte le. Az utolsó pár oldalról olyan dolog derült ki, amit eddig kevesen - vagy senki - tudtak. A lánya, Tori Lilian Smith, a Franciaországi Sweet Amoris zenei tagozatos osztály legtehetségesebb tanulója. 17 éves és boldog párkapcsolatban él a Black Angels gitárosával, Castiel Maddoxel. Grace még említést tett a fiáról, Viktor Smith-ről, akiről egyenlőre csak annyit tudunk, hogy a hugával él Párizsban.

Ennyi volt! Megölöm! Esküszöm, hogy megölöm!
Gyorsan elkészültem, magamhoz vettem az újságot és amikor beértem a suliba, berontottam a DÖK terembe és a szöszke elé hajítottam az újságot. Nath csak értetlenül nézett fel rám.
- Ez mi? - kérdezte, amikor látta, hogy nem fogok megszólalni.
- Jó lenne, ha végre leállítanád a drágalátos hugicádat! - már a kiabálás határait súroltam.
- Miről beszélsz? - értetlenkedet. Megfogtam az újságot és az anyámról szóló cikket az orra elé nyomtam.
- Erről! - na itt már kiabáltam. Megfogta az újságot és elkezdte olvasni. Amikor a végére ért elképedve nézett rám.
- Te...? - kezdte
- Igen. És ha nincs az a r*banc, akkor még most is örök titok maradna! Úgyhogy most állítsd le, mert ha én teszem annak nem lesz jó vége! - választ sem várva kimentem a teremből és jó erősen beb*sztam az ajtót. Csoda, hogy nem esett ki az üveg. Dühöngésem közben beleütköztem a barátomba. Megálltam és idegesen néztem a másik irányba. Nem tudtam megmaradni egy helyben ezért mocorogtam és ezt Castiel is észrevette, így a kezét a vállamra tette.
- Hé! Mi a baj? - kérdezte és tekintetével az arcomat fürkészte.
- Nem olvastad az újságot? - kérdeztem meglepetten.
- Én nem olvasok újságot. Arra van a Facebook. - nevett fel aztán komolyra fordította a szót - Most komolyan, van valami baj? És miért kéne nekem újságot olvasni? - kérdezte
A kezemben lévő tárgyat kezdtem el szorítani, mire a recsegésre Castiel is odapillantott és kivette a kezemből, majd olvasni kezdte.
- Tegnap látott napvilágot az a napló, amelybe a 14 éve elhunyt szupersztár, Grace Becker... - olvasta motyogva, de aztán elhallgatott és magában olvasta tovább. Idegesen álltam egyik lábamról a másikra és a gipszet kezdtem el nyomkodni.
- Te... Grace Becker lánya vagy? Ezt miért nem mondtad el nekem? - kérdezte. Egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon, amit azonnal le is töröltem. Mindig is fájt visszagondolni anyára.
- Igen és azért nem mondtam el, mert... Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Apán és Viktoron kívül senki nem tudta... Eddig - hatalmasat sóhajtottam és azt hittem, hogy a tüdőm kiszakad a helyéről.
- Figyi, megoldjuk - mondta és egy puszit nyomott a homlokomra.
- De, mégis hogyan? Az összes újság tele van az anyámról szóló cikkel és ezt nem tudjuk eltűntetni. De én esküszöm, hogy megölöm azt a r*bancot - és végszóra megérkezett az emlegetett szamár a picsikutyáival. Elé álltam és egyenesen abba a ronda szempárba bámultam. Most komolyan... Tökre libafos színe van.
- Remélem mostmár örülsz! - közben Castiel is odajött
- Ugyan Becker! Nem hogy örülnél annak, hogy egy szupersztár lánya vagy!
- Nem Becker vagyok, hanem Smith! És ennek nem kellett volna kitudódnia! - kiabáltam, ezért Castiel átkarolta a derekamat. Amber teljes undorral méregetett minket.
- Tudod Amber, csak sajnálni tudom az anyádat, amikor gyereket várt oszt te jöttél. - nevetett fel a barátom - De most komolyan! Hord el magad, vagy úgy felrúglak, hogy leolvasod a Göncölszekér alvázszámát, te csitri! - itt már én is kuncogtam és Amber full vörös fejjel tipegett el. De tényleg, a feje mellett Castiel haja fakó volt.
- Hű... - csak ennyit tudtam kinyögnj magamból, mert elkezdtem nevetni. Castiel megbökött.
- Öhm, azt hiszem várnak - szólt. Felnéztem, és a folyósó végén Matt állt. Odarohantam és a nyakába ugrottam. Csak akkor tudtam megszólalni, amikor lemásztam róla.
- Annyira örülök, hogy visszajöttél. Talán nem foglak leosztani a föld alá, amiért nekem nem szóltál. Amúgy milyen volt Seattle? - kérdeztem
- Vicces, pont én is ezt akartam tenni - vigyorgott egy cseppet sem őszinén.
- Miért is? - egy apró mosoly még ott volt az arcomon, de miután felemelte az újságot, még az a pirinyó görbület is eltűnt. Meglepetten vettem ki a kezéből az újságot és dühösen vágtam a földhöz. Castiel elég messze volt, de még így is magamon éreztem a tekintetét.
- Ez mit akar jelenteni? - kérdeztem kissé dühösen.
- Miért nem mondtad el?
- Talán nekem nem lehet magánéletem basszus?! - azzal sarkon fordultam és elmentem. Cast előtt jártam, amikor elkapta a csuklómat.
- Mi van?! - kérdeztem ingerülten
- Hova mész?
- El innen! - kirántottam a kezemet és elindultam valahova. Végül egy erdő bejáratánál kötöttem ki. Vettem egy mély lélegzetet és bementem. Párszáz métert sétáltam és egy csodás helyen találtam magamat. A víz tetején tükröződött a napfény és fehérnek tűnő hullámokkal csapódott ki a partra. Oldalra pillantottam és egy kis bódét pillantottam meg. Odaszaladtam és bekopogtam.
- Hahó, van itt valaki?
Óvatosan kinyitottam az ajtót és félve léptem be. Odabent egy széket, pár kötelet, egy dohányzó asztalt és egy asztali lámpát pillantottam meg. Kissé megrémültem ezért gyorsan elhagytam a bódét. A tengerpart csodálatos volt, de az a bódé nem teljesen volt odaillő. Kezdet besötétedni ezért elindultam hazafelé, de a naplementét azért megnéztem. Az erdőben bolyongtam amikor ismerős hangokat hallottam. De nem Cast volt.
- Tori! Hát itt vagy. Hol voltál? - kérdezte Lys
- Lys? Mit keresel itt?
- Téged kerestünk - mondta
- Kerestetek? És mi... Hogy? Ezt nem értem.
- Amikor elmentél a suliból Castiel azt hitte hogy hazamentél, ezért felhívta a bátyádat, hogy otthon vagy-e, de ő azt mondta hogy nem. Aggódni kezdett ezért eljöttünk megkeresni téged.
- És ő hol van?
- A park felé ment - ekkor mozgolódást hallottam a hátam mögül és ijedten megfordultam. Egy őz dugta ki a fejét a bokorból.
- Ez csak egy őz - nevetett Lys közben odaadta a melegítőfelsőjét mert fáztam.

Lys hazakísért és a kapuban egy ölelés kíséretében köszöntem el tőle. Odabent Castiel ült a kanapén és idegesen dobolt a lábával. Viktor éppen vacsit csinált ha jól láttam. Amikor becsuktam az ajtót Cast felém kapta a tekintetét. Amikor rájött, hogy én vagyok az, odajött és jó szorosan átölelt. Az utolsó szuszt is kinyomta belőlem.
- Hol voltál? - megfogta a vállamat és eltolt annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Egy tengerparton. És ott elég fura dolgot láttam. Holnap megmutatom - egy puszit nyomtam az arcára és mentem fürödni. A forró víz teljesen megnyugtató volt. Lehunytam a szemem és dúdolni kezdtem. Egy halk kopogás szakított ki a gondolataimból.
- Bejöhetek? - kérdezte a fiú. Azt hittem, hogy Viktor az, de tévedtem. Lenéztem a vízbe. Majdnem nyakig ültem a habban és az eltakarta az intim területeket ezért beengedtem.
- Gyere!
Bejött Cast és leült a kád szélére. A konty kibomlott és a hajam vége belehullott a vízbe. Elég hosszú hajam van, ezért egy nagy része vizes lett. Halkan felnevettünk. Benyúlt a hab alá, kivett egy kicsit és az arcomba fújta.
- Mi történt? - kérdezte
- Matt megharagudott rám amiért nem mondtam el neki azt amit Peggy kitálalt az újságban.
- Aham. És mit akarsz nekem holnap megmutatni? - kérdezte
- Egy bódét. A tengerparton voltam és megláttam. Benyitottam és egy széket meg köteleket láttam.
- Értem. Akkor majd holnap - egy puszit nyomott a homlokomra és elment. Aznap este együtt aludtunk el.

- Jössz már? - ütöttem meg a párnámmal.
- Mmmmmmm - jött a kedves válasz. Mint Kenny a South Parkban. Most komolyan, tényleg olyan volt.
Hamar elkészült, és amikor odaértünk, a bódénak hűlt helye volt.
- D-de itt volt! Eskü - mutogattam arra a helyre ahol a bódé volt. Cast látszólag nem hitt nekem. Én kiderítem, hogy mi folyik itt!


-------------------------------------------------------------------------------------------------
Facebook csoport
The choice