17. fejezet: Ajánlat

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel, de egyszerűen nem volt semmi ötletem, hogy mit írhatnék. De végre elhoztam nektek a 17. fejezetet ami a szokásosnál rövidebb, ám (szerintem)tartalmas részt sikerült összehoznom.

Nagyon örülök, hogy elértük az 1000+ oldalmegjelíntést. Köszönöm szépen mindenkinek.

Remélem tetszeni fog ez a rész.

Puszi,

Tori

Ajánlat

Fülsüketítő sikítások és fütyülések vettek körül. Bárhová néztem, csak kezeket és neonokat láttam. Kate-el a nyomomban ballagtam le a színpadról. Amint visszaértünk Castielékhez, Rosa a nyakamba ugrott, bár nem tudom miért. Jó, oké énekeltem a BTR-el, nem nagy cucc. Miket mondok? A szívem majd' kiugrik a helyéről.
Lassan vége lett a koncertnek. Ahogy kiléptünk az utcára kirázott a hideg. Pár perc múlva eleredt az eső és én még jobban kezdtem fázni. Castiel vigyorgott rajtam pár sort, de aztán odaadta a kabátját, amit nagy nehezen, de elfogadtam.
- De meg fogsz fázni - mondtam Castielnek már vagy tizedszer. A válasza még mindig ugyan az volt, mint 3 perccel ezelőtt.
- Nem baj.
Alaposan megtanulmányoztam a kezét és furcsa módon nem volt libabőrös. Pedig egy szál pólóban volt, én meg Castiel dzsekijében megfagyok. Csendben ballagtunk egymás mellett, amikor Rosa megszólalt.
- Menjünk el bulizni.
Nem is volt rossz ötlet. Igaz, nem buliba öltöztünk, de jó lesz az a ruha ami most rajtunk van. Kate nem tudott velünk jönni, ezért hazament, de előtte ráparancsolta Castielre, hogy vigyázzon rám. Mintha nem tudnék vigyázni magamra. Hamarosan odaértünk a legközelebbi szórakozóhelyhez. Bementünk, leültünk az egyik asztalhoz és rendeltünk pár kört. Negyed óra múlva Rosával táncolni mentünk. Éppen a kedvenc számom ment, amikor SMS-t kaptam Viktortól. Leültem Castiel mellé és megnyitottam az SMS-t.

Gyere haza, fontos!

Persze, Viktor sosem tudott egy rendes mondatot leírni. Most akkor sakkozzam ki, hogy mit akar? Nem akarok még haza menni. Egyszer igazán lehetne részletesebb.
Nem volt mit tenni, felkaptam a dzsekimet és megkerestem Rosát.
- Mennem kell, jössz? - kérdeztem túlüvöltve a zenét.
- Most? - kérdezett vissza.
- Viktor írt, állítólag fontos.
- Hát jó, menjünk. Csak hogy Viktor boldog legyen. - nevetett.
Visszamentünk az asztalhoz Castielért, aki kivételesen örült annak, hogy elmegyünk. Vajon mit akarhat Viktor? Hosszú volt az út hazáig. Hideg volt, de nem kértem el Cast dzsekijét. Nem akartam, hogy megfázzon, nem lenne neki jó, ha hiányozna a suliból. Apropó suli. 3 hét múlva téli bál, amit nekem kell megszerveznem. Énekelni is fogok Castielékkel. A dalt már nagyjából tudom. Nagyon elgondolkozhattam, mert időközben hazaértünk. Cast elkísért és egy rövid csókkal köszönt el.
Beléptem az ajtón és a lakást sötétség terítette be. Csak a nappaliból szűrődött ki fény és nevetgélések hallatszódtak. Ledobtam a dzsekimet és a csizmámat, majd beléptem a nappaliba. De amit odabent láttam, attól leesett az állam. Kate a dohányzóasztalon ült és vele szemben, a kanapén, a Big Time Rush. Ők mégis mit keresnek itt? Nem mintha nem örülnék nekik, de akkor is. Miért vannak itt? Kate oldalra nézett és ekkor meglátott.
- Tori, gyere csak be. - invitált be a nappaliba a nővérem.
Lassan és csendben lépkedtem be a szobába, majd leültem Kate mellé az asztalra.
- Öhm, van valami amiről tudnom kellene? - kérdeztem a nővéremtől.
- Lenne egy ajánlatunk a számodra.
Kendall hangjára azonnal felé kaptam a tekintetem.
- Ajánlat? Milyen ajánlat? - kérdeztem türelmetlenül. Itt ül velem szemben a Big Time Rush és ajánlatuk van a számomra. Mégis ki ne lenne ideges?
- Amikor a koncertünkön énekeltél velünk, felfigyelt rád a menedzserünk. Azt mondta, hogy segítene beindítani az énekesi karrieredet, persze, csak ha te is szeretnéd. - mondta Kendall. Hát erre nem számítottam. Ez fantasztikus, persze hogy akarom.
- Persze hogy szeretném. - mondtam boldogan
- De ahhoz Los Angelesbe kellene jönnöd velünk. - folytatta.
Los Angelesbe? De hát az nagyon messze van, egy másik kontinensen. Az arcomra fagyott a mosoly. Minden álmom, hogy énekes legyek és itt a remek alkalom, de akkor itt kellene hagynom mindent. A családomat, a barátaimat és Castielt. Nem dobhatok el mindent.
- Tori, itt vagy? - kérdezte Kate
- I-igen. Bocsi srácok, de kell egy kis idő míg átgondolom. - mondtam.
- Persze, úgyis csak 3 nap múlva megyünk.
- Köszi. - mondtam és felrobogtam a szobámba.
Felvettem a mobilom az asztalról és felhívtam Rosát. A harmadik csöngés után fel is vette. Ledobtam magam az ágyamra és elmeséltem neki mindent, az elejétől a végéig.
- Mit tegyek? - kérdeztem tőle, amikor végeztem a sztorival. Pár másodpercig hallgatott, de aztán megszólalt.
- Szerintem, tedd azt, amit jónak látsz. Ha menni szeretnél, akkor menj.
- Én szeretnék menni, de nem akarok itthagyni senkit.
- Hány napod van dönteni?
- 3 nap múlva mennek vissza a srácok és ha úgy döntök, vinnének engem is.
- Hát csajszi, muszáj lesz döntened. Nekem most mennem kell, de holnap beszélünk, puszi. - köszönt és letette.
Egy sóhaj kíséretében terültem el az ágyamon. Mégis mit tegyek? És ekkor eszembe jutott Castiel. Fel kellen hínvom őt is. Így is tettem, de nem vette fel. Ezért úgy döntöttem, hogy személyesen mondom meg neki. Magamra kaptam egy dzsekit, a cipőmet és lementem a földszintre.
- Kate, elmegyek Castielhez! - kiálottam a nővéremnek.
- Oké, de ne maradj túl sokáig! - jött a válasz.
- Oké!
Meglepetten tapasztaltam, hogy hideg van. Nagyon hideg van. Mégis mire számíthattam, tél közepe van, este tíz óra. De jó, még az eső is eleredt. Nagyon szuper. Castiel elég messze lakik és ilyenkor nem jár busz. Kénytelen vagyok sétálni. Az út felét szakadó esőben, zsebre dugott kézzel tettem meg. Azt hiszem, nem volt jó ötlet bőrdzsekiben és vászoncipőben elindulni. A cipőm teljesen átázott mire odaértem Castiel házához. Öt perce csöngettem és még mindig nincs kint ezért szabályosan ráfeküdtem a csengőre. Na, ez már hatásosabb volt, mert három perc alatt kinyitotta az ajtót. Félmeztelenül, fáradtan állt előttem és vörös haja kuszán a szemébe lógott.
- Felébresztettelek? - kuncogtam vacogva.
- Hát te? - kérdezett meglepetten
- Miért, talán zavarok? El is mehetek, ha gondolod. - mondtam még mindig vacogva.
- Ne, örülök neked, gyere be.
Így is tettem. Cast házában jó meleg van.
- Te csurom víz vagy. - mondta amikor felfedezte, hogy a hajamból csöpög a víz.
- Na ne mond, nem is tudtam. - viccelődtem.
Levettem a dzsekimet és a cipőmet, amíg Castiel hozott egy törölközőt. Megtöröltem benne a vizes hajamat aztán leültünk a kanapéra filmezni. Tényleg, el is felejtettem miért jöttem. Kibújtam a barátom karjai közül és leültem a vele szemben lévő asztalra. Ő kérdőn nézett rám és már nyitotta a száját amikor megelőztem.
- Figyelj, ma este nálunk volt a BTR. Azt mondták, hogy a menedzserük felfigyelt rám, amikor énekeltem és segítene beindítani a karrieremet.
- Ez fantasztikus, de te miért nem örülsz neki?
- Ha elvállalom, Los Angelesbe kell költöznöm.
Ugyan úgy reagált mint én. Nem tudott szóhoz jutni. Muszáj lesz döntenem minél hamarabb.
- És elmész?
- Nem tudom mit csináljak. A fiúk 3 nap múlva mennek vissza, úgyhogy addig el kellene döntenem.
- Várj, te a fiúkkal laknál együtt?
Na, előtört a féltékenysége. Olyan cuki ilyenkor.
- Kivennék egy hotelszobát, vagy valami.
- Ez egy nagy lehetőség lenne számodra, kár lenne kihagynod.
Mélyen belenéztem abba a gyönyörű szürke szemeibe. Kicsordult pár könnycsepp, amit a barátom a hüvelykujjával törölt le.
- Tudom, de nem akarok mindent itt hagyni és akkor mi lenne velünk?
- Távkapcsolat?
- Az nem működne. A távkapcsolatok általában elhidegüléssel és szakítással végződnek.
Pár perc néma csöndben ültünk egymással szemben. Ebben a pár percben volt időm átgondolni az egészet. Azt hiszem, hogy megszületett a döntésem.

- Szóval, elmész?