- Szóval elmész?
Természetesen elvállaltam volna, de ahogyan rám nézett azokkal a nagy szürke szemeivel, nem ment. Egyszerűen nem mehetek el.
- Nem, nem megyek. Maradok. - egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Biztos?
- Persze, de nekem mennem kell. Megígértem Katenek, hogy nem maradok túl sokáig.
A vizes vászoncipőmet egy darabig még tanulmányoztam. Nem tudom mennyire vizes még. Ne nézzetek, nem szeretem ha hideg a cipőm. Hát, végül rászántam magam arra, hogy felvegyem, de amikor kinyitottam az ajtót, kicsit megtorpantam. Odakint úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. Az égen a villámok mindenfelé cikáztak és hangos égdörgések követték.
- Biztos, hogy el akarsz menni? - jött mögém Castiel közben átölelte a derekamat.
- Nem hinném, hogy ez olyan jó ötlet lenne.
Így hát fogtam magam és becsuktam az ajtót. A cipőmet és a dzsekimet visszatettem oda, ahonnan 5 perce vettem el.
- Mit csináljunk? - fordultam Castiel felé, aki már el is helyezkedett a kanapén.
- Nézzünk valami filmet.
Amíg én kimentem a konyhába egy kis popcornért, eldöntöttük, hogy a Törésvonalat fogjuk megnézni. Castiel még mindig a kanapén feküdt, ezért ülőhely hiányában - popcornnal a kezemben - letelepedtem a kanapé elé a földre. Mivel Castiel nem jutott hozzá a sajtos ropogtatni valóhoz, kénytelen volt felülni és helyet adni nekem. Diadalittas mosoly kíséretében ültem fel a kanapéra. Az utolsó emlékem a filmből az volt, amikor Dwayne Johnson a motorcsónakkal - vagy mi az - megy fel a cunami tetejére. Nem emlékszem többre, mert Castiel mellkasán bealudtam.
~Castiel szemszöge~
Tudom nagyon jól, hogy el szeretne menni és azzal is tisztában vagyok, hogy miért nem megy el Los Angelesbe. És most itt alszik a mellkasomon a lány, aki nélkül nem tudnék élni, aki megváltoztatott. 2 éve, amikor Deborah elhagyott sokkal elviselhetetlenebb voltam. Napi szinten hoztam haza a lányokat és sokkal bunkóbb voltam mindenkivel. Na, de ez már a múlt, nem érdekes azon rágódni, hogy mi volt akkor.
A filmnek is hamar vége lett. Nem volt olyan rossz, tipikus katasztrófafilm. Követtem Lilly példáját és aludni tértem.
~Deborah szemszöge~
Végre megtaláltam, mostmár csak vissza kell szereznem. Nem lesz könnyű, de menni fog. Ha magától nem jön vissza hozzám, akkor a kis ribancát fogom eltávolítani. És itt van a titkos fegyverem, Alexa Dinkley. Az unokahúgom, mégis szöges ellentétem. Kinézetével képes minden pasit levenni a lábáról és most pont erre lesz szükségem. Beirattam a Sweet Amorisba, csak ő még nem tud róla.
- Alexa! - kiabáltam fel a szobájába.
- Mit akarsz?
Általában ha akarok tőle valamit, akkor nem szoktam becézgetni és ez most sem volt másképp. Éppen jött le a lépcsőn, de megtorpant amikor meglátta a konyhapulton lévő tankönyveket. Egy nagy sóhaj kíséretében elém állt.
- Kinek a kapcsolatát kell tönkretennem?
Ügyes kislány! Mindig amikor beiratom egy iskolába, általában a bosszú miatt teszem
- Castielét. - mondtam végül
- Figyi, én nem szerzem meg neked azt a balféket!
- Nem jönne velem össze, elraboltam a csaját. De ha az enyém nem lehet, akkor ne legyen másé sem! Holnap kezdesz! Nekem még dolgom van.
Ha biztos sikert akarok, akkor muszáj lesz Ambert is beavatnom. Szerencse, hogy csak két utcával odébb laknak(vagy mégsem?). Éjfél múlt pár perccel, biztos alszik, de totál hidegen hagy.
Ahogy a házukhoz értem, meglepően fedeztem fel, hogy Amber szobájában még ég a villany. Becsöngettem és néhány perc múlva Amber nyitott ajtót. Amilyen hirtelen nyitotta ki, olyan hirtelen vágta volna be, ám a lábam egészen "véletlenül" útban volt. Tudom jó, hogy nem bírja a képemet. Őszintén szólva én sem nagyon bírom. Mind a ketten Castielre hajtottunk, de miután engem választott, elhagytam, hogy beinduljon az énekesi karrierem.
- Mit akarsz Deborah? - kérdezett "kedvesen"
- Hidd el, én sem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni, de össze kell fognunk, hogy eltűntessük a képből Castiel barátnőjét...
~Tori szemszöge~
Hétfő. Gyűlölöm a hétfőt. Sokkal jobban mint a többi napot. De az ágyból kikelés egyszerűen borzasztó. Főleg, hogy ma reggel Démon a nadrágomnál fogva "rángatott ki" az ágyból. Az egyetlen oka, hogy nem váltam a földdel egyenlővé az volt, hogy Castiel a derekamat ölelte. Egyáltalán hogy kerültem én az ágyba? Annyira emlékszek a tegnap estéből, hogy filmet néztünk, aztán valószínűleg bealudhattam, mert a film végére nem emlékszek. Na mindegy.
- Mi az Démon? Éhes vagy? - kérdeztem a kutyától. Na most biztos hülyének néztek, hogy egy kutyához beszélek. Ha így van akkor ne tegyétek, mert Áfonyával is szoktam beszélgetni. Lassan kikecmeregtem Castiel ágyából és gyorsan megetettem Démont. Hogy ez a kutya milyen korán kelő. Még csak háromnegyed öt van, nyugodtan visszafekhetek Castiel mellé. Na igen ám, de amilyen szerencsétlen vagyok, sikerült felébresztenem. Álmosan tekintett fel rám, mire én akaratlanul is elmosolyodtam.
- Jó reggelt álomszuszék - vigyorogtam Castielre, közben leültem mellé az ágyra.
- Mennyi az idő? - ült fel kómásan. Ő félmeztelenül ült az ágyon, míg én a tegnapi ruhámban aludtam.
- Háromnegyed öt. De amúgy, én miért is a tegnapi ruhámban aludtam? - kérdeztem még mindig vigyorogva.
- Ja, hát nem akartalak felébreszteni. De még van két óránk, szerintem aludjunk. - ezzel fogta a kezem és magára húzott. Kisebb sikoly kíséretében zuhantam a mellkasára. Szerintem egyikünknek sem kellett kétszer mondani. Néhány perc múlva már úgy aludtunk, mint akit kiütöttek.
Két óra múlva, már Castiel nélkül ébredtem. Kíváncsian másztam ki az ágyból, hisz' nem a koránkelésről volt híres. Ezt a pillanatot jól megjegyzem, mert ilyen nem sűrűn tapasztalok. Végül a kanapén találtam rá, éppen valami filmet nézett.
- Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - kérdeztem az ajtókeretet támasztva.
- Démon ébresztett.
Gondolhattam volna. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Castiel nem szokott korán kelni. És... Jól látom, hogy egy tányér palacsinta van az ölében? Azt hiszem én álmodok. Castiel korán kel, ráadásul reggelit is csinált?
- Rosszul látok, vagy tényleg egy tányér palacsinta van az öledben? - utalva az ételre, leültem a barátom mellé, egy falat palacsintát a villára szúrtam és a számhoz emeltem.
- Én nem enném meg. - figyelmeztetett Cast vigyorogva
- Ugyan már. Csak nem lehet annyira rossz. - mondtam és bekaptam a falatot. Azt hiszem tévedtem. Ez a palacsinta lehetetlenül el lett sózva. De most komolyan, melyik az a hülye, aki elsózza a palacsintát. A válasz egyszerű. Az én konyhatündér pasim.
- Tévedtem, ez borzalmas, már bocsi. - gyorsan lenyeltem a falatot és szaladtam a konyhába valami innivalóért. A hűtőben a szemem egyből megakadt egy fél literes kólán, ami majdnem tele volt. Lecsavartam a kupakot és éppen inni készültem, amikor Castiel kivette a kezemből az üveget és egy pohár vizett nyomott bele.
- Naaaa, ezt most miért kellett? - "nyafogtam"
- Pia van benne. De haladj, mert el kéne indulni a suliba, nem akarok késni.
Wow, ez tényleg az a Castiel akit én ismerek?
- Ki vagy te és mit csináltál a pasimmal?
- Miért? - nevetettt
- Korán kelsz, csináltál kaját és nem akarsz elkésni a suliból.
- Démon ébresztett, a palacsintát is elrontottam és nem hiányzik még egy késés, mert kirúgnak. - magyarázott.
Mondjuk, logikus. Ez sem vall rá. Na mindegy, menni kellene mert tényleg elkésünk.
Csengetés után értünk be, de szerencsénkre Mr. Faraize késik, már megint. Castiel szokásosan Lysander felé vette az irányt. Ja tényleg, nem is meséltem. Lys pár napja visszajött. Senki sem tudja, hogy hol volt, de a lényeg, hogy visszajött.
Én is szokásosan Rosa mellé ültem. Néhány perc múlva befutott Mr. Faraize és egy új csaj. Látszik rajta, hogy ő is olyan Amber feeling. Nem lesz puszipajtásom, az egyszer biztos. Kérdőn néztünk a tanárra, aki vette a lapot és megkérte a lányt, hogy mutatkozzon be.
- Hali, Alex Dinkley vagyok és... - kezdte a bemutatkozását
- Az fiú név nem? - szórakozott vele Dake és Dajan
- Ha még egyszer beszólsz, kitépem a nyelved és lenyomom a torkodon, világos?!
Hű. Hát erre csak annyit tudok mondani, hogy hű. Nem kispályás csaj.
- Kisasszony! - szólt rá Mr. Faraize - Üljön a helyére!
- Alexa a nevem nyomorék! - szólt oda Dakenek, majd elindult a helyére. Amikor mellém ért, szúrós pillantást vetett rám. Hát, oké. Nem mondanám, hogy az óra fele normálisan telt, mert Alexa folyton telefonozott és az üzeneteken nevetgélt. Ekkor már a tanár is megelégelte.
- Miss Dinkley, órát szeretnék tartani! - szólt ingerülten a lányra.
- Levegyem a falról? - szólt vissza úgy, mintha ez természetes lenne.
*Óra után Alexa hagyta el először a termet nyomában Dakotával. Éppen a szekrénysornál jártak, amikor Dake leszólította Alexát.
- Hé, kiscsaj!
- Mit akarsz? - fordult Dake-el szembe Alexa.
- Dake vagyok - mutatkozott be a fiú.
- Ennyit akartál? Akkor csá!
Dake még mondott valamit Alexának, de ő már nem foglalkozott vele.
"- Helyes srác, de először Debnek kell elintéznem a dolgokat. Aztán majd elcsavarom Dake fejét" - gondolta magában Alexa és ördögien nézett a semmibe.*
Éppen kint ültem a diófa alatti padon Rosával amikor feltűnt valami. Alexa valamiért odamegy Amberhez. Na ebből mi fog kisülni?
- Rosa, oda nézz. Miért megy oda az új csaj Amberhez? - bökdöstem a barátnőmet. Egész szünetben csacsogtak. Lefogadom, hogy rólam volt szó, mert Amber és Alexa időnként felváltva pillantottak rám. Végül Alexa jött oda hozzánk. Persze ilyenkor nem tud megszólalni az a ... csengő.
- Szia, Tori ugye? - mosolygott. Ez olyan "tönkreteszem az életed" mosolynak tűnik. Vagy csak én vagyok a paranoiás, ki tudja. Szép lány, bár eléh kihívóan öltözködik. Barna haja és kék szeme van. Ha tudnám, hogy kire hasonlít, de ha jól emlékszek akkor már láttam valahol. És akkor jöttem rá, hogy hoppá, válaszolni kéne.
- Szia, igen. Te meg, Alexa? - most tudom mit gondoltok. Tudom a nevét, de azért megkérdezem. Nem jutott más az eszembe, hagyjatok!
- Csak Alex - vigyorgott. Az a vigyor, olyan ördögi. Biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol. De... Hol? Megőrjít ez a tudatlanság. De én akkor is kiderítem. Lehet, nem nagy szám, de engem nem érdekel, na.
- Igen, persze. Hát... Izé, öhm menni kellene órára.
Jézusom, mi ütött belém? Csak egy lánnyal beszélek, nem nagy cucc! Tori, szedd össze magad! Le merném fogadni, hogy Alexa és Amber terveznek valamit! De ki a francra hasonlít ez az Alexa? Gondolataimból a hangosbemondó szakított ki.
- Alexa Dinkley-t várom az igazgatói irodába, MOST!
Mit művelt már az első napján ez a csaj? Mármint az órai beszólásain kívül.
- Tori, nem akarsz lejönni? - kiabál fel a bátyám a szobámba. Még csak fél órája értem haza, de már nem hagynak nyugodni.
Morcosan álltam fel az íróasztalomtól és leballagtam a lépcsőn. Befordultam a nappaliba és...
- April!!! - visítva ugrottam az unokahúgom nyakába. Pár hónappal fiatalabb nálam. Már vagy ezer éve nem láttam.
- Hogy-hogy itt vagy? Tudtommal Ausztráliában vagy Kim nénivel.
- Anyu kapott pár hét szabadnapot és addig a városba költöztünk. Gondoltam örülnél nekem.
- Persze, hogy örülök neked - vigyorogtam - Menjünk fel a szobámba beszélgetni.
(Írói megjegyzés: Bocsánat, hogy csak ennyit hozok, de most csak ennyi fért bele. De folyt. köv)
Természetesen elvállaltam volna, de ahogyan rám nézett azokkal a nagy szürke szemeivel, nem ment. Egyszerűen nem mehetek el.
- Nem, nem megyek. Maradok. - egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Biztos?
- Persze, de nekem mennem kell. Megígértem Katenek, hogy nem maradok túl sokáig.
A vizes vászoncipőmet egy darabig még tanulmányoztam. Nem tudom mennyire vizes még. Ne nézzetek, nem szeretem ha hideg a cipőm. Hát, végül rászántam magam arra, hogy felvegyem, de amikor kinyitottam az ajtót, kicsit megtorpantam. Odakint úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. Az égen a villámok mindenfelé cikáztak és hangos égdörgések követték.
- Biztos, hogy el akarsz menni? - jött mögém Castiel közben átölelte a derekamat.
- Nem hinném, hogy ez olyan jó ötlet lenne.
Így hát fogtam magam és becsuktam az ajtót. A cipőmet és a dzsekimet visszatettem oda, ahonnan 5 perce vettem el.
- Mit csináljunk? - fordultam Castiel felé, aki már el is helyezkedett a kanapén.
- Nézzünk valami filmet.
Amíg én kimentem a konyhába egy kis popcornért, eldöntöttük, hogy a Törésvonalat fogjuk megnézni. Castiel még mindig a kanapén feküdt, ezért ülőhely hiányában - popcornnal a kezemben - letelepedtem a kanapé elé a földre. Mivel Castiel nem jutott hozzá a sajtos ropogtatni valóhoz, kénytelen volt felülni és helyet adni nekem. Diadalittas mosoly kíséretében ültem fel a kanapéra. Az utolsó emlékem a filmből az volt, amikor Dwayne Johnson a motorcsónakkal - vagy mi az - megy fel a cunami tetejére. Nem emlékszem többre, mert Castiel mellkasán bealudtam.
~Castiel szemszöge~
Tudom nagyon jól, hogy el szeretne menni és azzal is tisztában vagyok, hogy miért nem megy el Los Angelesbe. És most itt alszik a mellkasomon a lány, aki nélkül nem tudnék élni, aki megváltoztatott. 2 éve, amikor Deborah elhagyott sokkal elviselhetetlenebb voltam. Napi szinten hoztam haza a lányokat és sokkal bunkóbb voltam mindenkivel. Na, de ez már a múlt, nem érdekes azon rágódni, hogy mi volt akkor.
A filmnek is hamar vége lett. Nem volt olyan rossz, tipikus katasztrófafilm. Követtem Lilly példáját és aludni tértem.
~Deborah szemszöge~
Végre megtaláltam, mostmár csak vissza kell szereznem. Nem lesz könnyű, de menni fog. Ha magától nem jön vissza hozzám, akkor a kis ribancát fogom eltávolítani. És itt van a titkos fegyverem, Alexa Dinkley. Az unokahúgom, mégis szöges ellentétem. Kinézetével képes minden pasit levenni a lábáról és most pont erre lesz szükségem. Beirattam a Sweet Amorisba, csak ő még nem tud róla.
- Alexa! - kiabáltam fel a szobájába.
- Mit akarsz?
Általában ha akarok tőle valamit, akkor nem szoktam becézgetni és ez most sem volt másképp. Éppen jött le a lépcsőn, de megtorpant amikor meglátta a konyhapulton lévő tankönyveket. Egy nagy sóhaj kíséretében elém állt.
- Kinek a kapcsolatát kell tönkretennem?
Ügyes kislány! Mindig amikor beiratom egy iskolába, általában a bosszú miatt teszem
- Castielét. - mondtam végül
- Figyi, én nem szerzem meg neked azt a balféket!
- Nem jönne velem össze, elraboltam a csaját. De ha az enyém nem lehet, akkor ne legyen másé sem! Holnap kezdesz! Nekem még dolgom van.
Ha biztos sikert akarok, akkor muszáj lesz Ambert is beavatnom. Szerencse, hogy csak két utcával odébb laknak(vagy mégsem?). Éjfél múlt pár perccel, biztos alszik, de totál hidegen hagy.
Ahogy a házukhoz értem, meglepően fedeztem fel, hogy Amber szobájában még ég a villany. Becsöngettem és néhány perc múlva Amber nyitott ajtót. Amilyen hirtelen nyitotta ki, olyan hirtelen vágta volna be, ám a lábam egészen "véletlenül" útban volt. Tudom jó, hogy nem bírja a képemet. Őszintén szólva én sem nagyon bírom. Mind a ketten Castielre hajtottunk, de miután engem választott, elhagytam, hogy beinduljon az énekesi karrierem.
- Mit akarsz Deborah? - kérdezett "kedvesen"
- Hidd el, én sem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni, de össze kell fognunk, hogy eltűntessük a képből Castiel barátnőjét...
~Tori szemszöge~
Hétfő. Gyűlölöm a hétfőt. Sokkal jobban mint a többi napot. De az ágyból kikelés egyszerűen borzasztó. Főleg, hogy ma reggel Démon a nadrágomnál fogva "rángatott ki" az ágyból. Az egyetlen oka, hogy nem váltam a földdel egyenlővé az volt, hogy Castiel a derekamat ölelte. Egyáltalán hogy kerültem én az ágyba? Annyira emlékszek a tegnap estéből, hogy filmet néztünk, aztán valószínűleg bealudhattam, mert a film végére nem emlékszek. Na mindegy.
- Mi az Démon? Éhes vagy? - kérdeztem a kutyától. Na most biztos hülyének néztek, hogy egy kutyához beszélek. Ha így van akkor ne tegyétek, mert Áfonyával is szoktam beszélgetni. Lassan kikecmeregtem Castiel ágyából és gyorsan megetettem Démont. Hogy ez a kutya milyen korán kelő. Még csak háromnegyed öt van, nyugodtan visszafekhetek Castiel mellé. Na igen ám, de amilyen szerencsétlen vagyok, sikerült felébresztenem. Álmosan tekintett fel rám, mire én akaratlanul is elmosolyodtam.
- Jó reggelt álomszuszék - vigyorogtam Castielre, közben leültem mellé az ágyra.
- Mennyi az idő? - ült fel kómásan. Ő félmeztelenül ült az ágyon, míg én a tegnapi ruhámban aludtam.
- Háromnegyed öt. De amúgy, én miért is a tegnapi ruhámban aludtam? - kérdeztem még mindig vigyorogva.
- Ja, hát nem akartalak felébreszteni. De még van két óránk, szerintem aludjunk. - ezzel fogta a kezem és magára húzott. Kisebb sikoly kíséretében zuhantam a mellkasára. Szerintem egyikünknek sem kellett kétszer mondani. Néhány perc múlva már úgy aludtunk, mint akit kiütöttek.
Két óra múlva, már Castiel nélkül ébredtem. Kíváncsian másztam ki az ágyból, hisz' nem a koránkelésről volt híres. Ezt a pillanatot jól megjegyzem, mert ilyen nem sűrűn tapasztalok. Végül a kanapén találtam rá, éppen valami filmet nézett.
- Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - kérdeztem az ajtókeretet támasztva.
- Démon ébresztett.
Gondolhattam volna. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Castiel nem szokott korán kelni. És... Jól látom, hogy egy tányér palacsinta van az ölében? Azt hiszem én álmodok. Castiel korán kel, ráadásul reggelit is csinált?
- Rosszul látok, vagy tényleg egy tányér palacsinta van az öledben? - utalva az ételre, leültem a barátom mellé, egy falat palacsintát a villára szúrtam és a számhoz emeltem.
- Én nem enném meg. - figyelmeztetett Cast vigyorogva
- Ugyan már. Csak nem lehet annyira rossz. - mondtam és bekaptam a falatot. Azt hiszem tévedtem. Ez a palacsinta lehetetlenül el lett sózva. De most komolyan, melyik az a hülye, aki elsózza a palacsintát. A válasz egyszerű. Az én konyhatündér pasim.
- Tévedtem, ez borzalmas, már bocsi. - gyorsan lenyeltem a falatot és szaladtam a konyhába valami innivalóért. A hűtőben a szemem egyből megakadt egy fél literes kólán, ami majdnem tele volt. Lecsavartam a kupakot és éppen inni készültem, amikor Castiel kivette a kezemből az üveget és egy pohár vizett nyomott bele.
- Naaaa, ezt most miért kellett? - "nyafogtam"
- Pia van benne. De haladj, mert el kéne indulni a suliba, nem akarok késni.
Wow, ez tényleg az a Castiel akit én ismerek?
- Ki vagy te és mit csináltál a pasimmal?
- Miért? - nevetettt
- Korán kelsz, csináltál kaját és nem akarsz elkésni a suliból.
- Démon ébresztett, a palacsintát is elrontottam és nem hiányzik még egy késés, mert kirúgnak. - magyarázott.
Mondjuk, logikus. Ez sem vall rá. Na mindegy, menni kellene mert tényleg elkésünk.
Csengetés után értünk be, de szerencsénkre Mr. Faraize késik, már megint. Castiel szokásosan Lysander felé vette az irányt. Ja tényleg, nem is meséltem. Lys pár napja visszajött. Senki sem tudja, hogy hol volt, de a lényeg, hogy visszajött.
Én is szokásosan Rosa mellé ültem. Néhány perc múlva befutott Mr. Faraize és egy új csaj. Látszik rajta, hogy ő is olyan Amber feeling. Nem lesz puszipajtásom, az egyszer biztos. Kérdőn néztünk a tanárra, aki vette a lapot és megkérte a lányt, hogy mutatkozzon be.
- Hali, Alex Dinkley vagyok és... - kezdte a bemutatkozását
- Az fiú név nem? - szórakozott vele Dake és Dajan
- Ha még egyszer beszólsz, kitépem a nyelved és lenyomom a torkodon, világos?!
Hű. Hát erre csak annyit tudok mondani, hogy hű. Nem kispályás csaj.
- Kisasszony! - szólt rá Mr. Faraize - Üljön a helyére!
- Alexa a nevem nyomorék! - szólt oda Dakenek, majd elindult a helyére. Amikor mellém ért, szúrós pillantást vetett rám. Hát, oké. Nem mondanám, hogy az óra fele normálisan telt, mert Alexa folyton telefonozott és az üzeneteken nevetgélt. Ekkor már a tanár is megelégelte.
- Miss Dinkley, órát szeretnék tartani! - szólt ingerülten a lányra.
- Levegyem a falról? - szólt vissza úgy, mintha ez természetes lenne.
*Óra után Alexa hagyta el először a termet nyomában Dakotával. Éppen a szekrénysornál jártak, amikor Dake leszólította Alexát.
- Hé, kiscsaj!
- Mit akarsz? - fordult Dake-el szembe Alexa.
- Dake vagyok - mutatkozott be a fiú.
- Ennyit akartál? Akkor csá!
Dake még mondott valamit Alexának, de ő már nem foglalkozott vele.
"- Helyes srác, de először Debnek kell elintéznem a dolgokat. Aztán majd elcsavarom Dake fejét" - gondolta magában Alexa és ördögien nézett a semmibe.*
Éppen kint ültem a diófa alatti padon Rosával amikor feltűnt valami. Alexa valamiért odamegy Amberhez. Na ebből mi fog kisülni?
- Rosa, oda nézz. Miért megy oda az új csaj Amberhez? - bökdöstem a barátnőmet. Egész szünetben csacsogtak. Lefogadom, hogy rólam volt szó, mert Amber és Alexa időnként felváltva pillantottak rám. Végül Alexa jött oda hozzánk. Persze ilyenkor nem tud megszólalni az a ... csengő.
- Szia, Tori ugye? - mosolygott. Ez olyan "tönkreteszem az életed" mosolynak tűnik. Vagy csak én vagyok a paranoiás, ki tudja. Szép lány, bár eléh kihívóan öltözködik. Barna haja és kék szeme van. Ha tudnám, hogy kire hasonlít, de ha jól emlékszek akkor már láttam valahol. És akkor jöttem rá, hogy hoppá, válaszolni kéne.
- Szia, igen. Te meg, Alexa? - most tudom mit gondoltok. Tudom a nevét, de azért megkérdezem. Nem jutott más az eszembe, hagyjatok!
- Csak Alex - vigyorgott. Az a vigyor, olyan ördögi. Biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol. De... Hol? Megőrjít ez a tudatlanság. De én akkor is kiderítem. Lehet, nem nagy szám, de engem nem érdekel, na.
- Igen, persze. Hát... Izé, öhm menni kellene órára.
Jézusom, mi ütött belém? Csak egy lánnyal beszélek, nem nagy cucc! Tori, szedd össze magad! Le merném fogadni, hogy Alexa és Amber terveznek valamit! De ki a francra hasonlít ez az Alexa? Gondolataimból a hangosbemondó szakított ki.
- Alexa Dinkley-t várom az igazgatói irodába, MOST!
Mit művelt már az első napján ez a csaj? Mármint az órai beszólásain kívül.
- Tori, nem akarsz lejönni? - kiabál fel a bátyám a szobámba. Még csak fél órája értem haza, de már nem hagynak nyugodni.
Morcosan álltam fel az íróasztalomtól és leballagtam a lépcsőn. Befordultam a nappaliba és...
- April!!! - visítva ugrottam az unokahúgom nyakába. Pár hónappal fiatalabb nálam. Már vagy ezer éve nem láttam.
- Hogy-hogy itt vagy? Tudtommal Ausztráliában vagy Kim nénivel.
- Anyu kapott pár hét szabadnapot és addig a városba költöztünk. Gondoltam örülnél nekem.
- Persze, hogy örülök neked - vigyorogtam - Menjünk fel a szobámba beszélgetni.
(Írói megjegyzés: Bocsánat, hogy csak ennyit hozok, de most csak ennyi fért bele. De folyt. köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése